Senkit sem érdekel hogy nézel ki

Göblyös G. István · GONDOLKODÁSMÓD

Minden reggel, mielőtt elindulnánk bárhova, gondosan megválasztjuk az öltözékünket és kiegészítőinket, hogy a lehető legjobban mutassunk. Kár, hogy rajtunk kívül ez senki mást nem izgat.

Az elfogadás vágya

Természetes, hogy azt szeretnénk, ha elfogadnának minket. Jól esik az embernek, mikor megdicsérik, hogy milyen csinosan van felöltözve, vagy milyen jó a szettje.

Meg ugye benne van a pakliban, hogy kifejezetten egy bizonyos személynek szeretnénk imponálni a megjelenésünkkel.

Ezzel pedig nincs is probléma egy bizonyos szintig. Belénk van rögzülve az, hogy mások elfogadását keressük. Kicsit mélyebbre ásva: a DNS-ünkben van. Csak azt nem szoktuk tudni, hogy a megfelelő embernek szeretnénk-e imponálni.

A vadászó-gyűjtögető életmódot folytató őseinkhez vezethető ez vissza. Abban a korban ugyanis, mind törzsekhez tartoztunk. Az életben maradáshoz elengedhetetlen volt a közösség, ugyanis több ember több bogyót tudott összegyűjteni az erdőkben és egy embernek lényegében esélye sem volt egy mamutot leteríteni.

Tehát arra kellett törekednünk, hogy a törzs, amelybe tartoztunk, vagy tartozni szerettünk volna, elfogadjon minket. Ez élet-halál kérdés volt. Ha valami oknál fogva elege lett belőlünk mindenkinek, akkor úgymond száműzhettek minket a törzsből. Ami egyenlő volt a véggel.

Ez persze akkor inkább a viselkedésünkre volt igaz, mint az öltözködésünkre, ahogy azonban telt az idő ez elfogadást összekötöttük a külső megjelenésünkkel is.

Minden megváltozott, de mi nem

A környezetünk hirtelen változása mellett az agyunknak nem volt ideje alkalmazkodni az új környezetéhez és társadalmi felállásához. Ma már nincs szükségünk mások segítségére, hogy életben maradjunk (persze egy bizonyos szintig igen).

Viszont amit nem tudunk mindig elkülöníteni, az az, hogy kinek szeretnénk megfelelni.

Az alapfelfogásunk maradt a régi, miszerint a saját törzsünkön belül mindenkinek meg kell felelnünk. Ma azonban nem tudjuk megkülönböztetni, hogy mégis kik tartoznak ebbe a “törzsbe”.

A családunk? A párunk? A főnökünk? A kollégáink? Mindenki, akivel találkozunk?

A megfelelési kényszerünk még mindig nagyban dolgozik az elménkben, mi pedig szó nélkül követjük ezeket az érzéseinket.

Mindenki magával foglalkozik

Ha mi minden reggel úgy lépünk ki az utcára, hogy minden részletre figyelünk a saját öltözékünket és megjelenésünket illetően remélve, hátha megdicsérnek minket, nem gondoljuk, hogy másnak is ugyanez járhat a fejében?

Itt is van a lényeg.

Mivel mindenki azzal van elfoglalva, hogy ő maga, hogy néz ki, ezért nem is foglalkozik mások kinézetével.

De mi akkor is minden nap eltöltünk nem kevés időt a tükör előtt, hogy külsőleg jól nézzünk ki, egyedül a belsőnket felejtjük el ápolni mindezek mellett.

Annyira vágyunk mások elismerésére és arra, hogy elfogadjanak bennünket, hogy ezt vesszük a saját önértékelésünk és önbecsülésünk alapjának.

Mert ugye minden Instás vagy Facebookos képünknek el kell érnie az x száz like-ot, mert különben senkik vagyunk. Ha pedig ez nem történik meg, akkor azt hisszük, hogy velünk van a baj és valamiért nem akarnak minket elfogadni, ezért még több sminket, még több filtert teszünk fel magunkra és még előnyösebb pózokban fotózkodunk.

Annyira eltorzítjuk magunkat azért a néhány like-ért, hogy olyat teszünk közzé, aminek igazából semmi köze nincs a valósághoz, pusztán azért, hogy azt érezzük elfogadnak minket.

Viszont nem egy tanulmány bizonyította be már, hogy az ember nem képes 150-nél több közeli kapcsolatot kialakítani. Mégis mindenki a hírnévre és a nagy ismertségre vágyik.

Ugyanakkor, amíg mások elismeréséhez kötjük az önképünket, addig nem is fog kialakulni egy egészséges kép önmagunkról, mert lényegében mi sem tudjuk, hogy mi az, ami nekünk jó, csak azt, hogy mi az, ami másoknak tetszik.

Valóban mindenki magával foglalkozik, csak nem a jó értelemben.

Légy a magad ura

Ahhoz, hogy megváltoztassuk ezt a felfogásunkat, a megoldást nem a külsőnkben kell keresnünk, hanem (kitalálod?) a belsőnkben (bingo).

A mi értékrendünk nem mástól kell, hogy függjön. Aki meg van elégedve önmagával, annak nincs szüksége arra, hogy mások folyton dícsérgessék. Észrevehető a hasonlóság bármi mással is. Aki boldog, annak nem kellennek külső dolgok, hogy boldogabb legyen. Aki nyugodt, annak nem kell minden badarság, hogy megnyugodjon. Aki elfogadja önmagát, annak nem kell, hogy mindenki elfogadja őt.

Nem a külsőd határoz meg. Olyan ez, mint első benyomás alapján beskatulyázni valakit, hogy ő milyen ember. Értem én, hogy sok mindent le lehet szűrni az első néhány másodpercben, viszont az csak a jéghegy csúcsa. A vízszint alatt rejtőznek az igazi dolgok.

Pont ezért, ha valaki pusztán a külsőnk miatt ítél meg valamilyennek (mert lényegében ettől tartunk), akkor azzal a személlyel nincs dolgunk. És kész.

Nagyon sokan esünk abba a hibába, hogy nem a megfelelő személyeknek szeretnénk imponálni és ezt nagyon sokáig észre sem vesszük.

Simán kicsípjük magunkat a leglényegtelenebb alkalmakra is (bevásárlás például), holott senki nem megy azért a szupermarketbe, hogy megdicsérjen valakit, milyen csinosan van felöltözve. Segítek: az emberek vásárolni mennek oda.

Próbáld ki legközelebb, hogy papucsba mész el például a heti bevásárlásra. Vagy az otthoni melegítődben. Garantálom az emberek le sem fogják sz*rni, szép szóval. Ez pedig az életünk nagyon sok területén így van.

Elégedett(lenség)

Viszonylag könnyű megállapítani ki az, aki elégedett magával és el tudja fogadni azt, hogy ő milyen és ki az, aki nem. Aki rengeteget posztol, mindig gondosan megválogatja azt, hogy mit vegyen fel, milyen kiegészítőkkel, ügyelve a megfelelő színpárosításra és a többi, az az ember egyértelműen mások elismerését keresi. Ergo, nincs megelégedve önmagával.

Viszont, aki úgymond nem egy likevadász és simán elmegy bárhova könnyed, hétköznapi öltözékben, az az ember sokkal inkább tisztában van azzal, hogy ő maga milyen ember és nincs szüksége mások véleményére, hogy ezt megerősítsék.

Azt mondanánk, hogy ezek az “egyszerű” emberek. Még ha ez igaz is lenne, ki mondta, hogy az egyszerűség rosszat jelent? Az egyszerű felfogás, az egyszerű értékrend, az egyszerű önkép sokkalta többet rejt magában, mint egy komplex és túlbonyolított. Ami eléggé egy paradoxonnak hangzik, pedig így van.

Ez az én végső meglátásom:

Amíg mások elismeréséhez viszonyítod az önbecsülésed, nem fognak tisztelni. Előbb önmagadban kell helyre tenned, hogy milyen ember vagy és ezzel összhangban cselekedni.

Mikor pedig eljutsz arra a szintre, hogy az önképed olyan szilárd, amihez nem kell más szava és képes vagy ellentmondani másoknak pusztán azzal, hogy milyen ember vagy, akkor jutsz el arra a pontra, hogy tiszteljenek.


Ha tetszik ez a tartalom, akkor tetszeni fog a Két Perc Kedd hírlevelem is, ahol minden kedden küldök a feliratkozóknak 1 elmélkedést, 1 idézetet, 1 kérdést és egy bónusz tartalmat.

Iratkozz fel

És kapsz egy ajándék PDF-et:
5 Kérdés, amik mindent megváltoztattak

Mi a véleményed erről?