Mit tanulhatunk egy 2000 éves császár naplójából?

Két millenia. Egy teljesen más kor. Mégis ugyanazok a dolgok, amikkel ma is szembesülünk. Ez Marcus Aurelius Elmélkedései.

Göblyös G. István · GONDOLKODÁSMÓD

Az egyik életmentalitásom az, hogy bárkitől tudunk tanulni. Nyilván ehhez félre kell tennünk az egonkat és belátni, hogy nem vagyunk mindenben a legjobbak. Hogy mindig lesz hova fejlődnünk. Ennek ellenére még én is észreveszem magamon, hogy hamarabb helyezem előtérbe a mai műveket. Lásd, inkább olvasok egy néhány éve kiadott könyvet, mint egy 20 éveset. Talán azért, mert azt várom ezektől, hogy sokkal aktuálisabb dolgokról és problémákról beszéljenek.

De ezután a könyv után minden megváltozott. Elképesztő mennyiségű bölcsesség van belesűrítve. Egy olyan könyvbe, aminek a gondolatai 2000 éve fogalmazódtak meg egy emberben, és amik még ma is aktuálisak. Fejtsük ki ezeket egy kicsit.

TARTALOMJEGYZÉK

1

Ki volt Marcus Aurelius?

Az időszámítást követő 121-et írjuk. Egy kiemelkedő római családnak megszületett Marcus Annius Verus nevű fiuk. Marcus már gyerekként is komoly neveltetést kapott. Szerette a birkózást, az ökölvívást és vadászni is nagy előszeretettel ment.

Az akkori római császár, Hadrianus a halálához közeledett, amivel volt egy másik probléma is: nem volt gyereke. Tehát utódot kellett választania, és miután az első választotta váratlanul meghalt, egy Antoninus nevű szenátor mellett döntött. De mivel maga Antonius is gyermektelen volt, Hadrianushoz hasonlóan neki is utódot kellett választania. Az ő választása Marcusra esett, és így változott meg a neve Marcus Aureliusra.

Tehát mondhatjuk, hogy Marcus egy örökbe fogadott örökbe fogadottja. Remélem nem zavartam össze senkit ezzel túlzottan.

Mikor Marcus mostohaapja, Antoninus megkezdte uralkodását, nyilvánvaló volt, hogy Marcus a birodalom egyik legfontosabb pozíciójába lépett: a császár utódja. Így az oktatására komoly hangsúlyt fektettek, hogy a lehető legfelkészültebb legyen az uralkodásra. Nem csak elméletben növelte a tudását, hanem gyakorlatban is, mivel kétszer konzulként is szolgált.

Mikor 161-ben Antoninus meghalt, Marcus a Római Birodalom császárává vált. Nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy az akkori világ legfontosabb és legnagyobb hatalmú embere lett. Az uralkodása viszont nem volt könnyű: folytonos háború a határok védelméért, a keresztény vallások felemelkedése és a pestis komoly problémákat és nehézségeket jelentettek neki. Nem beszélve arról a mentális nyomásról, amit napi szinten átélhetett egy ilyen uralkodó. Hiszen a döntései több millió ember életére vonatkoztak.

Marcus azonban elkötelezett volt a folytonos tanulás mellett. Nem csak az volt a célja, hogy jól irányítsa a birodalmát, hanem hogy ő maga és minden nap fejlődjön, nem csak a maga érdekeit szem előtt tartva, hanem a népét is. Ő volt az utolsó az “Öt jó császár” közül.1Britannica, The Editors of Encyclopaedia. “Five Good Emperors”. Encyclopedia Britannica, 5 May. 2020.

Nagyban befolyásolta a sztoicizmus, ami mondhatni irányt adott neki, hogyan éljen. Ő maga is filozófus volt, amennyire egy császár az lehet, és a neve főként az ő írásaiból maradtak fent, amit ma úgy ismerünk: “Marcus Aurelius: Elmélkedések”.

2

Elmélkedések

Elképesztőnek tűnhet, hogy egy császár, hadvezér, férj és családapa minden nap tudott annyi időt szánni magára, hogy leüljön és naplót vezessen. Pedig Marcus Aurelius ezt tette.

Minden reggel miután felkelt, felkészült a napra. Miket fog csinálni, kikkel fog találkozni, hogy az emberek nem lesznek mindig kedvesek. Úgymond emlékeztette magát, hogy az emberek azért olyanok, amilyenek, mert nem tudják megkülönböztetni a jót a rossztól. Mert nem ugyanaz az értékrendjük. Beszélt a kísértésekről, amiket tapasztalni fog a nap folyamán, és arról, hogyan álljon ellen ezeknek. Figyelmeztette magát, mikor túlságosan nagyravágyóvá vált a saját szemében, hogy milyen aprók vagyunk a világ egészében. Azért vezetett naplót, hogy a hatalma ne legyen a saját veszte. Hogy ne ronthassa el őt magát. Marcus a naplóírást használta, hogy megfigyelje magát, a gondolatait, az érzéseit és a cselekedeteit. Ahogy ő írta magának, “Rusticus gyökereztette meg bennem a meggyőződést, hogy jellememet javítanom, gondoznom kell.” Amit mindannyiuknak kéne.

Azonban Marcus nem csak reggel írt a naplójába. Minden este, miután a felesége lefeküdt aludni, elvonult, hogy nagyító alá vegye a napját. Egy szóval: reflektált.

“Nem a tapasztalatokból tanulunk, hanem az azokra való reflektálásból.”
– John Dewey

Ekkor nem csak a az elmúlt napjára reflektált, hanem azokra a leckékre, amiket a sztoikus filozófiából tanult és ami által ő maga is az életét élte. Epiktétosz2Görög sztoikus filozófus (i. sz. kb. 55-138), halála után kiadott írásait Marcus egyik fő forrásaként használta. mellett Arisztotelész is nagyban befolyásolta a saját filozófiáját, a világról és az erkölcsökről alkotott képét.

Ami a legmegdöbbentőbb Marcus Aurelius Elmélkedéseiben, hogy ezeket a gondolatokat nem másnak szánta, hanem magának. Ez a mű soha nem egy közönségnek íródott. Először olyan címmel jelent meg, hogy “Magának.” Amíg Marcus életben volt abszolút címe sem volt az írásoknak. Minek is lett volna, ha csak magának írta?

Aztán valamilyen csoda folytán az írásai majdnem 2000 év után is fennmaradtak és a neve azóta sem tűnt el a köztudatból. Számomra a leglenyűgözőbb az, hogy már az időszámításunk elején, a rengeteg kényelmi és elektronikai készülék megléte hiányában is, mennyire azonos problémákkal küszködtek az emberek. Ez a gondolat pedig egyre inkább erősíti meg azt a meggyőződést, hogy valóban, körülöttünk megváltozhat minden. De mi emberek, sosem változunk.

Úgyhogy nézzük meg, mit tanulhatunk ma egy közel 2000 éve elhunyt császár naplójából.

3

A tanulságok

.

A KÖZÖSSÉG SEGÍTÉSE


“Rövid az élet. A földi lét egyetlen gyümölcse a tiszta érzésvilág és a közérdekű tevékenység.”

Az egyik szembetűnő és visszatérő gondolat, a közösségért való tevékenykedés. Marcus több, mint 80-szor említi a közjót, mi szerint, ha nem csak a saját érdekünk szerint cselekszünk, hanem azok mások segítségére vannak, akkor úgymond betöltjük a szerepünket az életben. Úgy gondolta, hogy az ember fő célja az életben, hogy segítse a társait. Többször írta magának, hogy ha a cselekedeteivel másokon segít, akkor ne várjon többet: pénzt, elismerést vagy hírnevet. Félredobva az önös érdekeket, ha másokat a tetteivel szolgál, akkor az már önmagában egy jutalom, ezzel pedig eleget tesz a kötelezettségének, amit egy életcéljának tekintett.

MINDENKINEK FELADATA VAN


“Reggel, ha nehezedre esik a felkelés, gondolj tüstént rá: “Arra ébredek, hogy emberhez méltóan munkálkodjam. Rosszul esnék-e annak végzésére indulnom, amiért születtem, aminek kedvéért a világra jöttem? Vagy arra rendeltettem-e, hogy párnámon heverészve melengessem magam? – Mindenesetre ez élvezetesebb! – De hát élvezetre születtél-e? Általában tétlenségre-e, vagy tevékenységre? Nem látod-e, hogy a növények, a verebek, a hangyák, a pókok, a méhek megteszik a magukét, és a maguk részével hozzájárulnak a világ harmóniájához? S te nem akarsz emberi kötelességeidnek eleget tenni? Nem sietsz a természetedtől kijelölt cél felé?”

Nem csak nekünk esik nehezünkre reggel kimászni a meleg ágyból. Még az egykori világ legnagyobb hatalmú emberének is nehezére esett a kényelmet és heverészést félredobva munkához látni. Ő viszont emlékeztette magát, nem azért jött a világra, hogy egész nap fetrengjen. Tudta, ugyanúgy ki kell vennie a részét a munkából, mint bárki másnak. Nem csak, mint bármelyik másik embernek, hanem mint bármi más előlénynek a Földön. Hiszen akárhova nézünk, minden állat és élőlény a dolgát végzi. Nem heverésznek az ágyban egész nap.3A házimacskákról most ne beszéljünk inkább.

A PROBLÉMÁK CSAK BENNÜNK LÉTEZNEK


“Ám történjék külső esemény mindazzal, ami ki lehet téve az ilyen történéseknek. Ám panaszolják fel mások, ha úgy tetszik, a velük esett sérelmeket. Ami engem illet, ha én nem fogom fel rossznak, ami velem esett, akkor semmi baj nem ért. Márpedig tőlem függ, hogy ne fogjam fel annak.”

A sztoikusok nagyon figyeltek az objektív szemléletükre. Tisztában voltak azzal, az egy dolog, hogy valami megtörténik, az egy másik, hogy mi mit gondolunk arról. Buddha ezt a következő példával magyarázta: Ha eltalál egy nyílvessző, akkor fizikai fájdalom ért, hiszen sebet ejtett rajtad (objektív). Utána elkezdesz gondolkozni azon, hogy téged eltalált egy nyílvessző és ez milyen rossz neked (szubjektív). Az utóbbinak pedig nem kéne az előbbiből következnie. Az objektív szemlélet szükséges, a szubjektív pedig felesleges. Hiszen eggyel több problémát szültünk magunknak pusztán azzal, hogyan fogjuk fel az eseményt.

“Ha nem gondolod azt, hogy bántalom ért, akkor nem is ért bántalom, s ha nem ért bántalom, akkor kárt sem szenvedtél.

NÉZD AZT, AMI OBJEKTÍVAN TÖRTÉNIK


“Ne beszélj be magadnak többet, mint amennyit közvetlen érzéki benyomásaid tudtodra adnak. Meghallod, hogy valaki rosszat mond rólad. Nos, ezt ugyan hallod, de nem látom, hogy emiatt sérelem ért volna. Látom, hogy gyermekem beteg. Ezt látom, de azt, hogy veszélyben forog, már nem látom. Állj meg tehát mindig az első benyomásoknál, ne tégy hozzájuk magadból semmit, s akkor semmi baj nem ér.”

Ugyancsak az előző ponthoz tartozik. Nem mondta senki, hogy ezt tökéletesen lehet csinálni. Nyilván mindannyiunkban ott vannak azok a mély gondolatok, amik azt mondják, hogy ez rossz, ez meg jó. De Marcus arra emlékeztette magát, hogy mindig álljon meg az első benyomásánál. Hiszen az első benyomás az, mikor objektívan látjuk, hogy mi történt. Lásd: valaki mondott valamit, valaki beteg, valaki tett valamit. A következő pillanatban pedig már el is kezdjük felépíteni a saját mesénket az esemény köré: “Úgy megbántott azzal, amit mondott.”, “Úristen, beteg a gyerekem!”, “Milyen rosszindulatú és önérdekű volt ezzel a tettel.” Ezek már a saját meséink. De senki nem mondta, hogy csak így lehet ezeket az egyéni történeteket felépíteni.

“Ha valami külső jelenség bánt, voltaképpen nem maga a jelenség nyugtalanít, hanem a róla alkotott ítéleted. Márpedig csak tőled függ, hogy ezt megszüntesd.”

MINDEN NEHÉZSÉG EGY LEHETŐSÉG A FEJLŐDÉSRE


“Bizonyos tekintetben az ember áll hozzánk a legközelebb, mert ő az, akivel jót kell tennünk, és akit el kell tűrnünk. Ha azonban embertársam akadályozná az én sajátos feladatomat, az ember is csak egy lesz szememben a közömbös jelenségek közül, akár a nap, a szél, vagy az erdők vadja. Igaz, hogy csak bizonyos cselekvést akadályozhat meg, mert a törekvésnek és a hajlamnak nincs akadálya, hiszen eleve számoltam a feltételekkel, és cselekvésemnek más irányt adhatok. Mert az értelem minden akadályát átformálja, átváltoztatja közvetlen céllá. Így lesz a cselekvést gátló akadályból cselekvés, az út torlaszából út.

A legjobban ezt Ryan Holiday fogalmazta meg szerintem. Ő azt mondta, hogy minden nehézségben ott van a lehetőség, hogy fejlesszük önmagunkat. Ez így kuszának tűnhet, de gondoljunk csak bele. Mikor azt érezzük, hogy valami olyat kell csinálnunk, amihez nincs kedvünk, jusson eszünkbe a gondolat: “Hogyan fordíthatom át ezt a fejlődésemre?” Ha valaki olyannal kell beszélnünk, akivel nem szeretnénk: gyakorolhatjuk a fegyelmünket és az önkontrolunkat. Ha valami olyat kell csinálnunk, amit nem szeretünk: gyakorolhatjuk az objektív életszemléletet. Marcus így is megfogalmazta ezt magának:

“A cselekvés micsoda területeit és alkalmait szalasztod el! Mert mi más a világ minden ügye-baja az élet dolgait pontosan és természettudományi alapon megfigyelő értelem számára, mint gyakorlási alkalom? Tarts ki tehát, míg ezeket a gondolatokat teljesen meg nem hódítod a magad számára – mint ahogyan az erős gyomor mindent megemészt, vagy ahogyan a ragyogó tűz mindenből, amit belé vetsz, lobogást és fényt csinál.”

“Ha pedig valaki erőszakosan ellenáll, a békés szenvtelenség legyen fegyvered, s használd fel az ellenállás nyújtotta alkalmat más erények gyakorlására.”

AZ INDULATOK NEM SEGÍTENEK


“Ha a körülmények arra kényszerítenek, hogy lelked nyugalma felkavarodjék, gyorsan húzódj vissza önmagadba, s a szükséges mértéken túl ne jöjj ki sodrodból. Ha gyakran menekülsz a lelki harmóniához, előbb-utóbb teljesen megszerzed magadnak.”

Ha valaki felhúz minket, szinte biztosan vissza akarunk vágni. Vagy a másik fejéhez vágni olyan gondolatokat, amiket később megbánunk, vagy olyat tenni, amit rögtön megbánunk. De majdnem mindig fel szeretnénk venni mi is a boxkesztyűt. Pedig már az előbb beszéltünk róla, hogy addig nem ér minket sértés, fájdalom vagy veszteség, amíg mi nem gondoljuk így. Persze az ego mindig kiabálni fog a háttérből, hogy mit kéne tennünk, de kérdem én: volt már olyan, hogy az egonk miatt jöttünk ki jól egy szituációból?

“A legjobb módja a védekezésnek az, ha nem leszünk hozzájuk hasonlók.”

AZ ÉLET NEM TART ÖRÖKKÉ


“Arasznyi az ember élete, arasznyi az a földzug, ahol él, de arasznyi a legtovább fennmaradó hírnév is. Hiszen ezt a hírnevet gyorsan pusztuló emberférgek egymást felváltó nemzedékei hordozzák, ezek pedig még önmagukat sem ismerik, nemhogy arról tudnának, aki már régen meghalt.”

A közjó után a leggyakrabban visszatérő gondolat az elmúlás és az elfeledés. Mondhatni Marcus ezekkel az emlékeztetőkkel gyakorolta a Memento Morit.4Magyarul: ne felejtsd el, hogy meg fogsz halni. A sztoikusok egyik fő gyakorlata volt, hogy elmélkedjenek a múlandóságon. Ez lehet depresszívnek hangzik először, de valójában felettébb motiváló tud lenni. Hiszen szembesítjük magunkat az életünk végességével, így jobban megfontoljuk, hogy mire használjuk azt az erőforrásunkat, ami az egyik legértékesebb és abszolút pótolhatatlan: az időnket.

Mikor nagyravágyó gondolatai támadtak, leírta a naplójába, hogy ne hadja a hatalmat a fejébe szállni, hiszen az élete nem végtelen. Akárcsak ő maga, úgy a hírneve is halála után a feledésbe fog merülni, mint mindenki másé, aki előtte volt, és aki utána lesz. Azért kicsit ironikus, hogy a halála után közel 2000 évvel is róla beszélünk.

MINDEN A JELENBEN TÖRTÉNIK


“Még ha háromezer vagy harmincezer évig élnél is, mégis gondold meg, hogy senki nem veszíthet el más életet, csak amit él, és nem élhet mást, csak amit elveszít. Egyre megy hát a leghosszabb és a legrövidebb élet. Mert a jelen mindenki számára egyre megy, tehát az is egyre megy, amit elveszíthetünk.”

Talán az egyik kedvenc gondolatom az egész könyvből. Mindig egyetlen pillanatban élünk. És tudom, hogy mindenkitől azt halljuk, hogy “élj a jelenben!” Persze mondani bárki mondhatja, de mi most azért vagyunk itt – ha még bírod az olvasást -, hogy meg is értsük. A múlt elmúlt, változtathatatlan. A jövő előttünk áll, ezért bizonytalan. Viktor Frankl beszélt arról, hogy az inger és az ingerre adott válaszunk között van egy pillanat. Na ez a jelen. Minden egyes pillanat, amiben meghozzuk a döntésünket, az a jelen. Az, hogy a jelenben mi történik, az tőlünk függ. Az emberek szabadok akarnak lenni, de nekik a szabadság azt jelenti, hogy ne kelljen dolgozniuk, független legyenek, rengeteg pénzzel és azt csinálhassanak, amit csak akarnak. De az igazi szabadság, az mindig a jelenben van. Az igazi szabadság, mindig az elménkben van. Mert ezt az egyet tudjuk minden körülménytől eltekintve, teljes egészében irányítani. Azt, hogy mit reagálunk a jelenben.

“A leghosszabb és legrövidebb életre rendelt is ugyanannyit veszít [mikor meghal]. Mert csak a jelen pillanattól fosztható meg, csak ez az övé, s amije az embernek nincs, azt el nem veszítheti.”

4

Mielőtt beleolvasnál

A fentiek csak az én véleményem szerinti lényegesebb tanulságok, nem az összes. Ahhoz konkrétan majdnem az egész könyvet bemásolhatnám ide. Elképesztő mennyi bölcsesség van belesűrítve egy ilyen szerzeménybe, ami – még mindig elképesztő számomra – nem közönség számára íródott.

Pont ezért nem egy egyszerű olvasmány. Mivel Marcus ezeket magának írta, nem törődött az egyszerűséggel és a lényegre törő megfogalmazással… vagyis javarészt nem. Tehát mielőtt nekiülnénk ennek az írásnak, tartsuk észben, hogy ez nem egy hagyományos könyv. Nem olyan, amit kikapcsolódásként olvasunk, hanem olyan, amit folyamatosan emésztünk és visszatérünk az egyes gondolatokhoz. A jó olvasás titka, hogy társalgást folytassunk a szerzővel. Ezt pedig úgy nem lehet, hogy ha csak ő beszél. Arra gondolok itt, hogy ha valami megfogalmazódik a fejünkben az olvasása közben, akkor azokat a gondolatokat írjuk le. Hiszen Marcus is ezt tette. De ne rettentsenek el ezek. Szerintem mindenképp megéri legalább egyszer a kezünkbe venni ezt a könyvet, mert ha már csak egy hasznos gondolatot veszünk ki belőle, már akkor előrébb vagyunk.

A könyvről beszélve. A Helikon Zsebkönyvek sorozatban pár éve csináltak egy sor új nyomtatást. De ehhez nem készült új fordítás. Ezért, akit érdekel, ingyen is el tudja olvasni az egészet, hiszen a Magyar Elektronikus Könyvtárban is megtalálható.

Nem hazudok, ha azt mondom, elsőre nem fogunk mindent megérteni. Se másodjára. Meg sokadjára sem. De minden egyes alkalommal, mikor a kezünkbe vesszük és akár csak néhány sort olvasunk belőle, jusson eszünkbe, hogy egy közel 2000 éve elhunyt császár gondolatait olvassuk. Számomra már ez is lenyűgöző. Arról nem beszélve, hogy mennyit tudunk belőle tanulni még ma is.

“Ne gondold, hogy ami neked nehezedre esik, az emberileg lehetetlen. Inkább úgy fogd fel, hogy ami emberileg lehetséges és megszokott, azt te is eléred.”
– Marcus Aurelius


Ha tetszik ez a tartalom, akkor tetszeni fog a Két Perc Kedd hírlevelem is, ahol minden kedden küldök a feliratkozóknak 1 elmélkedést, 1 idézetet, 1 kérdést és egy bónusz tartalmat.

Iratkozz fel

És kapsz egy ajándék PDF-et:
5 Kérdés, amik mindent megváltoztattak


Mi a véleményed erről?