Az élet hullámairól és prioritásairól

I. Egy ötlet, vagy elmélkedés tőlem

Aki rendszeres olvasója a Két Perc Keddnek, és aki ugyanakkor eléggé szemfüles is, észrevehette, hogy márciusban kettő email is kimaradt. Ezt pedig nem fogom tagadni. Nem fogom azt mondani, hogy szerverhiba történt, vagy bármi hasonló. Egyszerűen nem írtam meg őket.

Tavaly június óta most hagytam ki először — jó, és másodszor is — emailt. És őszintén? Nem érzem magam rosszul miatta. Rá kellett jönnöm, hogy az ember nem tud mindig pörögni. El kellett fogadnom, hogy van, amikor nem érzem azt a megszállott érdeklődést az önismeret iránt. Hogy vannak olyan időszakok, mikor egyszerűen csak arra kell koncentrálnunk, hogy legyünk — nem a munkánkra, nem a hobbinkra, nem a vállalkozásunkra. Olyan énidő ez, amit kicsit sem szabad sajnálnunk magunktól.

Pont ezért, úgy éreztem, hogy márciusban én is lazábbra engedem a dolgokat. Láthattátok azt is, hogy év eleje óta nem került ki új bejegyzés. És azt is, hogy Instagramra és Facebookra is elég szellősen kerülnek ki posztok. Ennek több oka is van, de csak kettőt emelnék ki közülük:

  1. Ahhoz, hogy valaminek érezzük az értékét, néha el kell távolodnunk tőle egy kicsit. Mint ahogy a házaspárok is olykor külön költöznek, hogy rájöjjenek, hiányoznak-e még egymásnak és hogy a szeretet újraéleszthető-e.
  2. A prioritásaink és az értékeink változnak, amik miatt olykor újra kell terveznünk mindent. Rájöttem, hogy jobban szeretem részleteit tekintve kifejteni a témákat. Így már tavaly november óta elkezdtem dolgozni egy könyvön. Nem azért láttok kevesebb tartalmat, mert nem gyártom azokat — egyszerűen máshova kerülnek. Nem az online térbe, hanem idővel — remélhetőleg — papírra.

II. Egy idézet mástól

Linn Skåber norvég színésznő, énekes, humorista, szövegíró az élet hullámairól:

“Az élet hol ilyen, hol olyan. Ez van. Hol ilyen, hol olyan.”

Forrás: Ma négykézláb akarok járni


III. Egy kérdés neked

Ezt hagyom itt nektek a hétre, hogy legyen min rágódni:

Mi az, ami már kényszeresen, megszokásból van az életemben és jó lenne tőle egy kicsit eltávolodni?


IV. Bónusz tartalom

Könyv:

A leendő könyvben, amit említettem, három dologról írok:

  1. Az észlelésről, arról, hogyan legyünk jelen, hogy észrevegyük a heves érzelmeink feltörését és azt, ahogy azok átveszik fölöttünk az irányítást.
  2. Az elkülönítésről, arról, hogyan tudjuk kivonni magunkat az élet történéseiből, hogy ne csak a és rossz címkéket aggasszuk az eseményekre, hanem egészséges objektivitással tekintsünk azokra, megőrizve a lelki nyugalmunkat.
  3. Az újjáépítésről, arról, hogyan fordítsuk meg a látszólag nehéz pillanatokat és megpróbáltatásokat olyan lehetőségekké, ahol fejlődni tudunk emberként.

Ha valamelyik rész felkeltette az érdeklődésed, akkor válaszolj nyugodtan erre az emailre, és az általad választott részből küldök neked egy már — majdnem teljesen — elkészült fejezetet, amiről szívesen fogadom a véleményed.


Küldd el annak ezt az üzenetet, akinek szerinted szüksége van rá.

Minden jót a következő hétig,

Göblyös G. István

“Út a tudatosság felé”


Ha tetszik ez a tartalom, akkor tetszeni fog a Két Perc Kedd hírlevelem is, ahol minden kedden küldök a feliratkozóknak 1 elmélkedést, 1 idézetet, 1 kérdést és egy bónusz tartalmat.

Iratkozz fel

És kapsz egy ajándék PDF-et:
5 Kérdés, amik mindent megváltoztattak

Mi a véleményed erről?