Álarcokról és gyakorlásról

I. Egy ötlet, vagy elmélkedés tőlem

A nyugati filozófia alapítója, Szókratész egész alatt színészkedett. Az a Szókratész, akivel Platón dialógusaiban találkozunk, nem pusztán egy ember — mindig különböző álarcokat visel. Ezáltal válik az élet színészévé. Mivel a bábáskodást (azt, hogy segít az emberekből előhozni a bennük rejlő bölcsességet) tartotta a filozófiája egyik fontos részének, elengedhetetlen volt a színjátszás — a tudatlanság színlelése, hogy az ember lényegében nem is Szókratésznek, hanem saját magának magyarázza el a gondolatait, véleményét. A szókratészi módszer lényegében a módszeres színlelésen, az álarcviselésen, szerepjátékon és érzelmi manipuláción alapult.

Mi is mindannyian álarcot viselünk. Álarcot viselünk, mikor ismerkedünk valakivel. Álarcot viselünk, mikor egy találkozón vagyunk. Álarcot viselünk akkor is, mikor egy családi összejövetelen vagyunk. Van, hogy a “visszafogott” álarcunkat vesszünk fel, és van, hogy az “okoskodót.”

Az egyetlen időszak, mikor nem törődtünk az álarcokkal az a gyerekkorunk volt. Gyerekként nem féltünk megkérdezni, hogy miért működnek úgy a dolgok, ahogy. Nem féltünk attól, hogy hülyének néznek. Az önfeledtség teljesen mértékben jelen volt az életünkben. Felnőttként azonban a másoknak való megfelelés vágya álarcokat kényszerít ránk, ami miatt az igazi énünk nem tud kibontakozni és fejlődni.


II. Egy idézet mástól

A rabszolgából lett ókori filozófus tanító, Epiktétosz (55-120) a gyakorlásról és rezilienciáról:

“Ember! Ha hirtelen haragú vagy, gyakorold eltűrni a szidalmakat, gyakorold azt, hogy ne fortyanj fel, ha becsmérelnek. Így akkora fejlődést fogsz elérni, hogy még ha megüt is valaki, azt mondod magadban: “Képzeld, hogy megöleltél egy szobrot.””

Forrás: Beszélgetések 3.12.10.


III. Egy kérdés neked

Melyik álarcot viselem a leggyakrabban?


IV. Bónusz tartalom

Könyv:

Rutger Bregman: Emberiség – Mégis jobbak lennénk, mint hittük?

Rutger Bregman holland történész-író nemzetközi bestsellere új szemszögből mutatja be az emberi történelem elmúlt 200 ezer évét. Nagy gondolkodóink az ókortól napjainkig szinte mind arra tanítanak, hogy az ember természettől fogva rossz, és elsősorban az önérdek vezérli. Ez a meggyőződés mélyen gyökeret vert a nyugati kultúrában: ugyanúgy tükröződik az újságok szalagcímeiben, mint az életünket szabályozó törvényekben.

De lehet, hogy mégsem igaz?

Az Emberiség számos példát hoz arra, hogy valójában jobban hajlunk az együttműködésre, mint a versengésre.


Küldd el annak ezt az üzenetet, akinek szerinted szüksége van rá.

Minden jót a következő hétig,

Göblyös G. István

“Út a tudatosság felé”


Ha tetszik ez a tartalom, akkor tetszeni fog a Két Perc Kedd hírlevelem is, ahol minden kedden küldök a feliratkozóknak 1 elmélkedést, 1 idézetet, 1 kérdést és egy bónusz tartalmat.

Iratkozz fel

És kapsz egy ajándék PDF-et:
5 Kérdés, amik mindent megváltoztattak

Mi a véleményed erről?