A boldogtalanságunk ajtaja mögött

Göblyös G. István · GONDOLKODÁSMÓD

Miért boldogtalan manapság olyan sok ember? Teljesen elérhetetlenné vált volna ez az állapot? Vagy csak rossz fogalom alakult ki bennünk a boldogságot illetően? Szeretném megosztani veled, hogy én mit gondolok ezekről.

A boldogtalan kényelem

Mikor megkérdezed valakitől, hogy milyen napja volt, vagy hogy mi újság vele, mi a megszokott reakció? Elkezd az illető panaszkodni, vagy elmeséli, hogy milyen nagyszerűen megy minden?

Szerintem mind tudjuk a választ.

Megannyi ember panaszkodja végig a mindennapokat észre sem véve magát, mivel mindenkitől ezt látja és hallja. Mintha ez vált volna a normális, megszokott életté.

De csak akkor az, ha engedünk neki.

Az ok, ami szerintem a boldogtalanságunk mögött rejlik, az a nem értékelése azon dolgoknak, amik már a mieink.

Van egy tavalyi telefonunk? Bárcsak az idei lenne meg.

A 16 éves autó nem jó, annak ellenére sem, hogy mennyivel olcsóbb fenntartani és még mindig megbízható, mert valami újabb kéne.

A szomszéd fűje mindig zöldebb, nem igaz?

A kitűzött cél – ami nem is létezik

Nagyon sokunk egy tárgyhoz, egy összeghez, vagy egy jövőbeli állapothoz kötik a boldogságot.

“Ha ezt meg ezt meg tudom venni, akkor nagyon boldog leszek.”

“Ha lesz x millió forint a számlámom, majd akkor boldog leszek.”

“Csak legyen végre nyár/ünnepek/szabdság, hogy boldog lehessek.”

Az ember mindig vágyakozik valami iránt – kielégíthetetlen.

Viszont amint elérjük a vágyunkat, az lényegében teljesen elértéktelenedik, mivel már megvan. Tehát az már úgymond alap.

Ugyanakkor, ahogy értékét veszti a vágyunk azáltal, hogy megszereztük, egyértelműen valami más tölti be a helyét és kezdődik az egész ördögi körforgás elölről.

Ez a hedonikus adaptáció.

A boldogság nyitja

“A boldogságot nem lehet elérni – annak valahonnan erednie kell.”

Viktor E. Frankl

A boldogság nem egy cél. Nem egy olyan dolog, amit kötni lehet valamihez. Ezért nem is lesz boldog az, aki valamilyen tárgyhoz, anyagi helyzethez vagy státuszhoz köti azt.

Jim Carrey is megmondta, hogy azt kívánja, bárcsak mindenki feljutna a csúcsra, hogy lássa, nem az a megoldás.

Buddha azt tanította, hogy a vágyakozás minden szenvedés forrása.

Ha belegondolunk, minden vágyakozással, külső dolgokhoz kötjük a boldogságunk. A külső dolgokat, történéseket viszont nem tudjuk irányítani. Az irányítás 3 ága közül, csak egy dolog áll teljesen a mi irányításunk alatt.

A saját hozzáállásunk.

Ha nem tanuljuk meg értékelni a tárgyainkat és az élethelyzetünket, nem leszünk boldogok.

A boldogság nem egyenlő a jókedvvel és a derűvel.

Ha valaki boldog, akkor mindig boldog legbelül.

De hogyan lehet értékelni mindent, amink van?

Negatív vizualizáció

Szerintem kevés embernek mond valamit is az, hogy sztoicizmus. Ez egy több ezer éves életfilozófia, amibe most nem mennék bele nagyon, mert az önmagában egy külön bejegyzést érdemel.

A lényeg viszont, hogy a sztoicisták már az időszámításunk kezdete táján felismerték ezt a hasonló boldogtalanságot, amit már akkor is a hedonikus adaptációval magyaráztak.

Az ő egyik gyakorlatuk a negatív vizualizáció volt, hogy jobban tudjanak értékelni mindent az életben.

Ezt úgy tették, hogy pusztán belegondoltak azokba a rosz dolgokba, amik velük történhetnek. Mint például, megfosztják őket tárgyaiktól, vagyonuktól vagy elveszítik egy szerettüket.

Sajnos olykor elkerülhetetlen, hogy ezen dolgok valamelyike ne következzen be, de pont azáltal, hogy úgymond kicsit edzették magukat ezekre, sokkal kisebb hatással volt rájuk, mintha csak úgy a semmiből, váratlanul érték volna őket a történések.

Visszatérve a hedonikus adaptációra, képzeljük csak el, mikor szeretnénk venni egy új, nagy TV-t. Majd amint már a birtokunkban van, egyből azon kattog az agyunk, hogy mi legyen a következő vétel.

Mintha csak kipipáltunk volna valamit a vágyakozásaink végeláthatatlan listájáról. Sőt, nem csak pusztán kipipáltuk, egyenesen kihúztuk, lesatíroztuk, letéptük a listáról és teljesen meg is feledkeztünk róla, mert már alap.

Akkor vagyunk boldogtalanok, mikor egy kitöltetlen vágyat vélünk felfedezni magunkban.

Ne vegyünk készpénznek mindent

A boldogsághoz vezető egyik kulcs, hogy megakadályozzuk ezen adaptáció folyamatát.

Figyelnünk kell arra, hogy ne vegyünk mindent készpénznek, amint megszereztük azokat.

Mivel az eddigi életünkben ezeket nem igazán vettük figyelembe, rengeteg dolog van, amik maguktól értetődőek, hogy megvannak. Legyen az bármilyen tárgy, elektronikai készülék, autó, lakás, ház, állás vagy család.

Azaz, nemcsak meg kell állítanunk az adaptáció folyamatát, hanem vissza is kell fordítanunk.

Ki kell hogy alakítsunk bizonyos vágyat azon dolgok iránt, amik már jelen vannak az életünkben.

Erre nem csak a sztoicizmust gyakorlók, hanem sokan mások is rájöttek, akik a vágyakozást vizsgálták.

De még mindig fenn áll a kérdés: hogy értékeljük mindazt, ami már a miénk?

Tegyük gyakorlatba

Egy elég egyszerű megoldás alakult ki erre, ebben a filozófiában: hagyjuk kicsit magunkat elmélkedni azon, hogy elvesztettük azt, amink van.

Hogy elvesztettük a házunk, az állásunk, ellopták az autónkat, vagy hogy elvesztettük egy szerettünket.

Itt tudunk visszakapcsolni a negatív vizualizációra. Csak itt nem az a cél, hogy ezen események esetleges bekövetkezésénél, kevesebb fájdalom érjen minket.

Pontosan azért csináljuk, hogy belegondoljunk abba, milyen lenne, ha nem volna az, ami egyébként nekünk készpénz. Hogy értékeljük azt, amink van.

A kapcsolatainkat, a helyzetünket, a személyes tárgyainkat.

Kicsit pesszimista hozzáállásnak tűnhet, hogy ilyen negatív gondolatokkal töltsük meg a fejünket, viszont a sztoicisták, akik ezt napi szinten alkalmazták, a legboldogabb emberek közé tartoztak.

Én valami hasonlót tapasztaltam a saját gondolkodásomban már jóval azelőtt, hogy olvastam volna ezekről. Csak nálam ez abban merült ki, hogy ami nekem alap, az másnak nem biztos, hogy az.

Az, hogy nekünk nem kérdés, hogy tető van a fejünk felett, van mindig meleg víz, áram és étel a házban, még rengeteg ember (és gyerek) van, akiknek ez mind luxus.

Bár ez a gondolat inkább az empatikusság felé hajlik, de tudom, hogy nekem mindig rengeteg segített mikor belegondoltam ebbe.

Hálásnak lenni mindenért amink van. Mert nekünk legalább van, még ha csak annyi is amennyi.

Ne legyünk telhetetlenek. Ne vágyakozzunk.

Ne vegyünk mindent készpénznek, csak azért mert szerintünk alapvető.

Ezt rejlik a boldogtalanságunk ajtaja mögött.

A folytonos vágyakozás és az értékelés hiánya.

Viszont bízom benne, hogy ezen sorokat olvasva benned is átértékelődik néhány dolog úgy, mint bennem. Innen már csak tőled függ.

“Halandóként viselkedsz, ha a félelmeidről van szó, és halhatatlanként, ha a vágyaidról.”

Seneca

Mi a véleményed erről?